Apróságok

Először is bocs mindenkitől, aki figyelte ezt a blogot, a féléves kimaradásért. Megpróbálom röviden összefoglalni mindazt, ami számomra fontos esemény volt ebben az időszakban. Nyáron odahaza jártunk, sajnos többnyire Sepsiszentgyörgyön. Kolozsvári házunkat ugyanis kiadták bérbe családtagjaim, tehát amíg a kincses városban voltunk, vendégségben laktunk barátoknál (millió köszönet Tyukodi Laci testvéremnek és családjának, valamint Molnár "Frater Botondius" Boti kedves barátomnak, a Visszhang kórus új, nagyszerű karnagyának).
Kolozsvár pedig - minden más nagyvároshoz hasonlóan - nagyon fárasztó, ha nincs hova hazamenni benne.
Nem azt mondom, hogy nem esett jól otthon lenni, sőt, de valahogy nem volt az igazi "otthon".
Miután visszaérkeztünk, költözés. Már a tavasszal lefoglaltunk itt egy tisztességes méretű lakást. Ez egy úgynevezett "townhome", azaz kétszintes kis kégli, az emeleten két hálószoba, lent óriási nappali, konyha, sok kis mellékhelységgel, lomtárral, és ami talán a legjobb az egészben: pici udvarral.
A költözést itt jobbára mindenki maga oldja meg, tehát én is. Szerencsétlen tönkremenőfélbe levő Hondánkba bepakoltunk mindent, ami egyszer belefért, valami 15-20 úttal áthoztunk szinte mindent. Persze, maradt néhány bühü nagy darab, azok kedvéért béreltem egy kisteherkocsit (húúú de fura volt vezetni), Zoli segített és két úttal minden meg volt oldva.
Körülbelül két héttel azután meghalt a Honda. Pontosabban még most is működik, első kulcsra indul, de annyi baja van, hogy kétszer annyiba kerülne a javítás, mint amennyit ér. És mivel közben kaptam egy kis állást (mindjárt részletezem), megbízható járgány kellett.
Nem volt könnyű, mert ismét a legrosszabbkor álltunk neki vásárolni: kb. egy hónappal azután, hogy megjött a diákság és felvásároltak minden olcsóbb és jobb kocsit.
Végül kaptunk egy viszonylag újabb és jó járgányt (Toyota Corolla 2002), csakhát még most is fizetjük az adósságot miatta. Zárójel: láttátok volna, hogyan néztek ránk, amikor beállítottunk Andival, a Marek kollégájával vásárolni. Mármint hogy ő adott kölcsönt. Itt ilyen nincs, az amerikaiak magától értetődően bankkölcsönnel dolgoznak, fel nem fogták, hogy mi miért és hogyan nem...
Erről még csak annyit: nagyon jó érzés olyan kocsit vezetni, amiben minden van ami szükséges, és minden működik is, kifogástalanul... a Hondában az utóbbi hónapokban már semmi sem működött.
Munkát kaptam. Van itt, olyan 50 kilométernyire, Middlebury-ben egy kis zene- és tánciskola. Tavalyig csak tánccal foglalkoztak, idén kezdték el a zenét. Nos ott tanítok gitárt és énektechnikát. Egyelőre kevés a tanítvány, csak keddenként vannak óráim, de az is valami, és én mindig is élveztem a tanítást, főleg ha olyan embereket taníthattam, akiket érdekelt is a dolog.
Télen, ha éppen hóvihar van, kicsit izzasztó élmény kivezetni odáig és vissza. Az út kb. kétharmada autópálya, az utolsó szakasz viszont nem, ráadásul Amish vidék, tehát folyton lovasszekereket kell kerülgetni.
A suliról majd még mesélek, mert van ott pár nyaktörő dolog, amivel én európaiként nagyon nehezen szembesülök.
Mishawakában beköszöntött közben a tél, kb. húszcentis hó van, három napja folyton havazik, és a következő napokra sem jósolnak egyebet. Gyönyörű látvány, de hideg van (most, amikor ezeket a sorokat írom, -9 Celsiust mutat a hőmérő) és a közlekedés is eléggé vacak.
Itthon töltöttük az ünnepeket. tavaly Bostonban voltunk, és úgy döntöttünk, hogy idén itthon maradunk. No azért volt egy kis kiruccanás, mert Karácsony másodnapján elmentünk Chicagóba a Trans-Syberian Orchestra koncertjére. Aki nem ismeri ezt a bandát, az nézzen utána neten. Megéri. A koncertről azt kell mondanom, hogy zenileg is jó volt ugyan (ejha... kedvenc zenészeim egész lajstroma állt a színpadon: Chris Caffery és Alex Skolnick gitárosok, Johnny Lee Middleton basszusgitáros, Vitalij Kuprij és Bob Kinkel billentyűsök, Jeff Plate dobos - egytől egyig frakkban hehehe - , plusz egy vonószenekar, plusz egy kórus, plusz egy egész sor jobbnál jobb énekes), a műsor első fele teljesen karácsonyi volt - a Christmas Eve and Other Stories albumra épült, míg a második fele a friss Night Castle albumra, a show és a látvány viszont minden elképzelésemet felülmúlta. Soha ilyen színpadi produkciót nem láttam még. A teljes színpad moduláris, mozgó részekből állt, minden folyton mozgásban volt, fények, pirotechnika, lézershow... a Carmina Burana alatt lángokban állt a színpad. Érdemes utánanézni a Youtube-on, van pár elég releváns felvétel.
Végül még pár szó arról, hogy miért nem írtam az utóbbi hónapokban: mert otthon is és itt is elég durva dolgok történtek. Mindkét helyen undorító volt figyelni a politikát, a közéletet, és valahogyan nem volt gusztusom az egészhez. Tény, hogy összeszedem magam és pár dolgot mégiscsak megírok, mert ilyen a vezércikkíró...- nem tudom már ki mondta: a vezércikkíró az, aki a csata után jön és lelövi a sebesülteket.
Töltöm én is csőre...