Volt egyszer egy Amerika...

www.szabadsag.ro

Volt egyszer egy Amerika, amely homályos kincsek kusza ígéretével mágnesként rántotta magához és nyelte el az óvilág álmodozóit, rablóit, szerencsétleneit és szerencselovagjait. Gyönyörű földjén véres történelem bontakoztatta ki eseménydús öt évszázadát. Először az őslakosság esett áldozatul a tengeren túlról jött civilizált fehér emberek mérhetetlen kapzsiságának. Ma ellátogathatunk a rezervátumokba és megtekinthetjük, mivé lettek: múzeumi néppé, amelynek kézműves csecsebecséit kegyes leereszkedéssel vásároljuk meg Santa Fé főterén.
Volt egyszer egy Amerika, amelynek álmot látó pátriárkái magasztos alapító okmányaikkal megteremtették a korlátlan lehetőségek hazáját, olyan időkben, amikor Európában még kelekótya királyok marakodtak egymás trónjáért.
Beleálmodták a rabszolgaság átkát is, szégyenbélyegül hagyva azt utódaikra.
Álom-Amerika földjén hány ezer fekete bőrű emberi lény ontotta vérét-verejtékét és lehelte ki Isten adta lelkét a fehér civilizáció láncai alatt? – ember meg nem mondhatja.
Volt egyszer egy Amerika, amely kalandvágyók, elégedetlenek tömkelegét csalogatta partjai felé a meggazdagodás délibábjával. A múlt és a jelen éhenkórászai, milliárdosai mind, mind ennek a földnek köszönhetik a tegnap küzdelmeit, a ma sóvárgását és a holnap ígéretét.
Apáink, nagyapáink felnéztek rá, irigyelték, vágytak utána.
Volt ébredező Amerika, türelmetlen Amerika, hősies Amerika, Hiroshima-Amerika, Vietnám és Korea és Berlin és Bagdad-Amerika.
Megrendült Amerika.
Volt egy önhitt, arrogáns Amerika, csodált, irigyelve utált és megvetett Amerika.
Hiszem, mert néha szükséges hinni: tegnap mindez megváltozott, elmúlt, feledésnek és megbocsátásnak itéltetett.
Tegnap egy színesbőrű férfi állt a chicagói őszben egy új Amerika ígéretével.
A tömeg könnyei, az Ámen-szerűen egy emberként mormolt „Yes, we can” refrének a jövőbe tekintés páratlan lehetőségét nyújtják ennek a földnek.
Obamára szavazott az a 106 éves atlantai anyóka is, akinek élete a tegnapi Amerika eleven bélyege. Színesbőrű nőként magában hordozta mindazt, ami a tegnapi napig elvezetett. Az elutasítást, a megvetettséget, de a harcot, a küzdelmet is.
A reményt is? – erre nem tudom mit mondjak. A 106 évvel ezelőtti Amerikában senki sehol el nem hitte volna, hogy egy napon egy színesbőrű lesz az elnök.
Sőt: még tegnapelőtt is sokan kételkedtek benne.
Sok minden zsúfolódott ebbe a napba: kevés gyöngyházfényű megbocsátás, ígéretek igazságának az ígérete, rajongás. Remény, hogy Amerikát talán mégis érdemes szeretni.
Jelentőségében, mindent átalakító erejének tekintetében november 4. felér szeptember 11.-el. Amerika már soha nem lesz ugyanaz, az arrogancia, a hamis felsőbbrendűség, az ordas erőszak tornyai ledőltek.
És ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy Obama, mint elnök, hogyan teljesít a következő négy – esetleg nyolc évben. Maga a döntés, az amerikai nép döntése tette ezt.
Nem volt könnyű: félelmek, gátlások, bűvös erejű, lelket mérgező szavak özönén kellett ehhez túllépni. Kicsinyes önzésektől, gyerekes babonák sokaságától kellett a felnőtt ember magabiztosságával eltekinteni.
Sikerült. Tegnap Amerika megcáfolta a pesszimistákat és új lapot nyitott történelmében, olyat, amelyen – bízzunk benne - kevesebb lesz a félelem és igazolást nyer a remény.