Bürokrácia?????????

Vannak dolgok, amelyekben Amerika utolérhetetlen, és szerintem mindig is utolérhetetlen lesz. Ezek egyike az a mód, ahogyan itt gyakorlatilag lenullázták a bürokráciát. Ennek hátterében van egy kis sajátos amerikai bizalmatlanság mindenféle hatósággal, hivatallal szemben, hiszen csakis így lehet a természetükből adódóan burjánzásra hajlamos irodák és hivatalok létét a valóban szükséges minimumra szorítani.
A tényekről csak ennyi: költözni készülünk. Új lakásunk július 24-től a mienk, viszont a mostani még augusztus végéig szintén a mienk (ha annál korábban lemondjuk ráfizetünk).
Az új lakásba nem költözhetünk be, ameddig nevünkre nem iratjuk a villanyt és a gázt. Ugyanakkor, mivel "részletekben költözünk" itt, a régi lakásban is szükségünk lesz ezekre a szolgáltatásokra.
Mindezt nehezíti, hogy szombattól úgyszólván augusztusig Romániában leszünk.
Sebaj kérem, írd és mondd: tíz perc alatt (ameddig eltartott, hogy a kedves hivatalnok kitöltött egy egyszerű formanyomtatványt) villanyáram ügyben minden el volt előre intézve. Július 24-től nevünkön az új szerződés, augusztus végéig tart a régi.
Sőt, az sem volt gond, hogy előre kifizessük a még meg nem érkezett júniusi számlát: pár dollárral többet fizettünk a megszokott összegnél, amennyiben a számla kevesebbet mutat, a következőből majd levonják. Mindezt tíz perc alatt, egyetlen okmány, papír, igazolás felmutatása nélkül.
Holnap betelefonálunk a gázművekhez is. Állítólag meg sem kell személyesen jelenni...
Amerika korántsem fenékig tejfel, aki úgy indul ide, hogy na aztán hanyattfekszem a zöldellő gyepen és valaki majd tömi a számba a kolbászt, az alaposan pofára fog esni. De vannak dolgok, amelyek minden elvárást és romániai hátterű elképzelést felülmúlóan jól működnek.
Legalábbis az ügyintézés ilyen. Romániában mikor lesz lehetséges tíz perc alatt, egyetlen okmány nélkül a nevünkre iratni a villanyáramot???

Amerikai közlekedés

Amerika a gépkocsi országa, az amerikai életmód ugyanúgy kötődik az automobilhoz, mint az őslakosoké a bölényhez: elképzelhetetlen anélkül, és ha valaki vagy valami elveszi a gépkocsit Amerikától, ugyanolyan kilátástalan helyzetbe kerül mint amilyenbe az indiánok kerültek, amikor a fehér ember számolatlanul gyilkolta halomra a prériken egykor tízezres csordákban bóklászó patásokat.
Ha az európai ember amerikai közlekedésre gondol, akkor - jórészt a filmek hatására - lelki szemei előtt zsúfolt nagyvárosi utca jelenik meg, gőzölgő sűrűn megpakolva ötméteres járgányokkal, szitkozódó taxisokkal, üvöltöző bajszos rendőrrel és se vége se hossza tülköléssel.
Ki kell ábrándítanom mindenkit. A leírt utcakép bizonyára előfordul, sőt, egészen sűrűn látható mondjuk Bronx vagy San Francisco egyik zajos csomópontján, de Amerika egészére abszolut nem jellemző.
Ami a leginkább megszabja az amerikai közlekedés (és sok minden más) jellegét, az a rengeteg hely. Az amerikai soha nincs helyszűkében, soha nem kell egy nagyszabású projekt, befektetés, beruházás, infrastruktúra-fejlesztés méreteit a rendelkezésre álló kevés hely miatt csökkentenie. Ez nem szempont. Nincsenek ötszáz éves műemlék-épületek, nincsenek elmozdíthatatlan, elköltöztethetetlen szimbólumok.
Az utak, a sávok szélesek. Minden nagyobb út közepén letérősáv van, azaz olyan sárga vonalakkal elkülönített sáv, amely csakis azért létezik, hogy ha valaki a túloldalon levő üzlethez, vagy a balra nyíló kisutcába le akar térni, akkor ne kelljen a saját haladási sávján leállva a mögötte közlekedőket szintén megállásra kényszerítse. Szépen balra jelez, rááll az üres letérősávra, és kivárja, amíg biztonságban letérhet.
Szinte mindenhol, minden irányban van legalább két sáv. Ez azt jelenti, hogy az előzés fogalma, úgy, ahogy mi azt megszoktuk, itt majdnem ismeretlen. Aki gyorsabban haladna, mint az előtte levő, az egyszerűen sávot vált.
A jelzésrendszer nagyon komplex, észszerű, és néhány egészen vad kivételtől eltekintve úgy van megoldva, hogy a csökkent értelmű sem jöhet zavarba. Azért írok kivételekről, mert akadnak itt olyan helyek, ahol például két nagy sugárút, egy kisebb keresztutca és egy vasútvonal keresztezi egymást, a rengeteg jelzőlámpa között pedig ember a talpán, aki kapásból rájön, melyik szól neki.
A sebességhatárok többnyire észszerűek, a rendőrök pedig meglehetősen toleránsak. Ha a 30 mérföld/óra övezetben 35-el hajtok, rám sem hederítenek, az simán belefér a pakliba. 37-38 körül már valószínű, hogy megállít, de megúszom egy figyelmeztetéssel. 40 felett már jön a borsos büntetés, ám az alkalmazott eljárástól függetlenül a rendőr a végtelenségig kedves, udvarias, nem csinál személyes sérelmet a dologból.
Pár dolgot viszont tudni kell annak, akit a rendőrség megállít.
Először - ez azt hiszem egyértelmű - bármit is rejtegetsz, a legnagyobb őrültség amit ott és akkor elkövethetsz, az a menekülés. Se vége se hossza annak a bűnténylistának, amellyel saját vádiratodat terheled, és úgyis elkapnak. Tehát ha vijjog a sziréna, villog a lámpa, azonnal lehúzni az út szélére.
Nem szállunk ki a kocsiból! A motort lekapcsolva kezünket látható helyen a kormánykeréken tartva várjuk amíg a rendőr hozzánk ér.
Senki a kocsiban ülők közül ne kajtasson a csomagjában vagy zsebeiben, a kezeit tartsa látható helyen.
Ezt az elvárást akkor fogjuk igazán megérteni, ha megtudjuk, hány amerikai rendőrt puffantanak le minden különösebb ceremónia nélkül, rutinszerű közúti ellenőrzések alkalmával.
Muszáj pár szót ejtenem a gépkocsikról is.
Amikor idejöttünk, órák alatt beláttuk, hogy a legsürgősebb teendőnk a gépkocsivásárlás. Szerencsére az ehhez szüséges internetkapcsolat egy nap alatt megvolt.
Tehát ha valaki ideköltözés utáni sürgősségi listát kér tőlem, kapásból annyit mondhatok:
1. internet, mivel anélkül nem csak hogy nem jutsz ajánlatokhoz, lehetőségekhez, de a tökéletesen négyzetrács alakú városnegyedekben a google maps nélkül percek alatt eltévedsz. Egyik utcasarok pont ugyanolyan, mint a másik.
2. gépkocsi, amikor az megvan, elkezdhetsz Amerikában élni.
Ne számíts a tömegközlekedésre, hacsak nem valamelyik nagyvárosban, Bostonban, Chicagóban vagy hasonló helyen vagy. Valószínűleg van valamilyen buszhálózat, de nem túlságosan használható, nincs sok esély rá, hogy az óriási területet lefedő 8-10 buszvonal egyike pont a lakhelyed és a munkahelyed (iskolád stb.) között közlekedik.
Tehát a gépkocsivásárlás egyszerűen elengedhetetlen.
Zárójel: gyerekkoromban, a Daciák, Trabantok, 650-es Fiatok , és Zsigulik világában néha kezünkbe került egy-egy nyugati gépkocsis folyóirat. És elálló lélegzettel bámultuk a hatalmas, 5-7 méteres szörnyetegeket. Mi, fiúk sokan szakértői lettünk olyan gépkocsimárkáknak, amelyekkel élőben soha de soha nem találkoztunk, betéve fújtuk a Chevroletek, Pontiac-ok, Chrysler-ek stb. különböző típusait, a motor jellemzőit.
És ehhez képest, amikor 34 éves fejjel idekerültem, az első tanács, amit kaptam ez volt: nehogy amerikai kocsit vegyetek!
Egy vallás omlott össze bennem, amikor ismerősök sorban panaszolták, mennyire megbízhatatlan, rossz minőségű, tonnányi benzint fogyasztó és állandóan elromló járgányokat gyártanak Detroitban és környékén. Japán kocsit kell venni - volt az általános verdikt.
Zárójel bezárva.
Európai ember a kézi váltóhoz van szokva. De nem én. Már odahaza sem szerettem, és sóvárogva vártam a percet, amikor a kuplungpedált és azt a botszerű izét elfelejthetem.
Meglehetősen egyedül vagyok ezzel, ahány európait ismerek itt, valamennyien kézi váltós kocsit vásároltak.
Érvelésüket értem (ellenőrizhetőbb a kocsi, kisebb a fogyasztás, érzem hogy vezetek, olcsóbb ha elromlik stb.) csak éppen nem teszem magamévá. Az a plusz figyelem, amit az útnak szentelhetek, kárpótol azért, hogy például a járgány esetenként 3000 körüli fordulatszámon vált, hogy 2000 fordulatszámon fokozattól függetlenül csúnyán kerreg egyet.
Apropó, figyelem. A közlekedés itt nagyságrendekkel fegyelmezettebb, mint amit odahaza megszoktunk. Nem az őrültek hiányoznak, hiszen ez az internacionális mennyiség itt is jelen van, hanem az ügyeskedők, a kibúvó-bebúvó, "kabbé az előnyödet", "tűnj a francba az ócska járgányoddal az SUV-m elől" típusú, utat és mindent magukénak tekintő közúti vadállatok.
Ha egy héten két tülkölést hallok, az sok, az én kocsimban például nem is működik a duda.
Ha valakinek valahol valami miatt meg kell állnia, a háta mögött érkezők türelmesen kivárják, amíg elhárul az akadály. Nem verik meg, nem üvöltik vissza az anyjába és nem felejtik a kezüket negyedórára a tülök gombján.
Még akkor is ritkán szól a duda, ha némely ténsasszony (ez sűrűn előfordul) a piros lámpánál a vezetőülésről hátrafordulva éppen gyereket nevel, és nem veszi észre, hogy zöldre váltott.
Általános negatívumként viszont megjegyezhetem, hogy a vezetés itt hatodrangú tevékenység. Közben gyereket nevelnek, telefonálnak, a szemüket festik, sms-t írnak, tehát nem árt vezetés közben figyelni a többi gépkocsit. Ha részegen imbolyog a sávon, jobb tartani mögötte 2 másodpercnyi távolságot.
Ugyancsak negatívum, hogy sávváltáskor, de néha még kanyarodáskor is, az indexelést afféle fakultatív javaslatnak tekintik, és nagyon gyakran mellőzik.
Végezetül szót kell ejtenem néhány frappáns szabályzati-berendezési különbségről.
Először is, a stopplámpák nem az út jobb szélén az oszlopon ücsörögnek, hanem az útkereszteződés túloldalán, kábelen függnek. Tehát piros lámpához közeledve ne úgy számoljuk a fékezést, hogy valahol a lámpával egy vonalban kell majd megállni, hanem jóval hamarabb.
Más fontos tudnivaló: kvázi-egyenrangú útkereszteződések esetén mind a négy irányban STOP tábla van, ahol mindenkinek meg kell állni (neeeeem... nem csak enyhén lassítunk, teljesen le kell állni, ennek elmulasztását igen drasztikusan büntetik). És hogyan tovább? - tudom, jobbkézszabály - vágná rá mindenki...
NEM !!!
A jobbkézszabályt Amerikában el lehet, sőt, el kell felejteni.
Az megy tovább először, aki elsőként ért oda, egészen pontosan az, aki először állt le teljesen.
Ha ketten tökéletesen egyszerre értek oda, akkor - és csakis akkor működik a jobbkézszabály.
És ebből nem szoktak balesetek származni, mert nem az történik, hogy mindketten úgy vélik, ők értek oda hamarabb, hanem ellenkezőleg, a legtöbbször mindketten jelzik, hogy előreengedik a másikat. Amelyik hamarabb jelzett az kivár... így jár, aki udvarias.
További érdekességek: a villanyrendőr piros jelzésénél - hacsak nem tiltja külön felirat - szabad jobbra fordulni - persze csak a saroknál való teljes leállás és a szabad, biztonságos lehetőség kivárása után. Ugyanakkor a balra térés csak akkor akadálytalan, ha a zöld jelzést nyíl alakú lámpán kapjuk. Ha nem nyíl alakú, akkor előnyt kell adni a szembe jövő forgalomnak.
Ezzel nagyjából megírtam azt, amit az itteni gépkocsis közlekedésről feltétlenül szükséges tudni. A többit meg kitapasztalja majd az, akit erre vet a sorsa.