Pár szó az itteni kóruskultúráról

A Notre Dame egyetem liturgikus kórusa a legjobbak között van, országos szinten. Nagyon érdekes számomra megmártózni ebben a teljesen másféle kóruskultúrában, a túlnyomórészt idegen repertoárban.
Tegnap nagyon fárasztó próbánk volt. Általában a csütörtöki próba nem egy piskóta: a bazilikában, a kórusemelvényen, állva szorongunk bő két óra hosszat. Ehhez képest tegnap szinte kizárólag nehéz passzázsokkal, kínlódós részekkel foglalkoztunk.
A repertoár zöme az angolszász és az amerikai kórusirodalomból épül fel, elég szép számban tartalmaz kortárs darabokat.
A bemelegítő-hangoló gyakorlatoknak nincs semmi köze ahhoz, amit én eddig tanultam, illetve 8 éves karnagyi pályafutásom alatt alkalmaztam. Az igazat megvallva, egy egész sor dolognak nem igazán értem a lényegét, nem tudnám megmondani, hogy a sok diatonikus skála (oda-vissza) mitől jó, leszámítva azt, hogy bizonyos lépéseket kitisztít - amire vannak sokkal jobb módszerek is.
Ezt persze, nem kritikaként említem, hiszen a kórus nagyszerűen szól, ami azt jelenti, hogy az én felfogásomtól függetlenül, a módszer messzemenően eredményes.
Az amerikai fiatalok iszonyúan kínlódnak a latinnal. Nagyon nehezen találják el a helyes magánhangzó-árnyalatokat, hogy a mássalhangzókról (főleg a t es az r szól szörnyen) ne is beszéljünk.
Szerencsére a karnagy, Gail Walton általában nem hagyja annyiban a dolgot.
A tanulási módszerek is érdekesek, a nehezebb dolgokat számolva sajátítják el. Ez úgy történik, hogy a dallamot éneklik, de szöveg helyett számolnak. Pl. négy negyedben egy-egy szám jut minden negyedre: one - two - three - four. Ha nyolcadok vannak, akkor one - and two - and three - and four -and.
Viszonylag rendszeresen szerepel a csapat. Egyrészt minden vasárnap a tízórás szentmisén éneklünk, néha a vesperáson is, másrészt minden pénteken van úgynevezett bookstore concert, ezeken általában a kórus fele szerepel egyszerre, a két fél váltogatja egymást: bevonulunk az egyetem óriási könyvüzletébe (állandóan tömve van, olyan forgalma van, mint mondjuk a kolozsvári Central áruháznak), felállunk félkörbe és 6-8 darabot előadunk.
Furcsaságok: a vasárnap reggeli mise előtt próba, az előtt meg: reggeli. Utóbbi úgy néz ki, hogy az ezzel megbízott tenor srác, Josh a csütörtöki próbán megnevezi azt a 6-7 embert, aki vasárnap reggel ellátja a népet fánkokkal, kiflikkel, üdítővel, egyéb borzalmas, állítólag ehető készítményekkel. Illik az eseményen részt venni... azért mi, ha ott is vagyunk, enni valahogy mindig elfelejtünk, inkább otthon reggelizünk.
Más.
Rögtön az első hétvégén, miután felvettek, focirangadó volt és eszméletlen őrület emiatt a campuson.
Erre majd még visszatérek. A lényeg az, hogy a kórus bérelt standon árulta a hamburgert, hot dogot, üdítőt stb. Elég szép pénz gyűlt össze...
Lehet, hogy ezt odahaza is alkalmazni kellene: ha már a zenész nincs megfizetve, adjunk neki lehetőséget rá, hogy ilyen hülyeségekkel keresse meg a pecsenyérevalót...